Wilbur Schramm tömegkommunikációs modellje (1954), visszacsatolással egészítette ki a shannoni kommunikációs modellt. A modellben az interpretáló (előadó, értelmező) üzenete, a hallgatóság számára azonosítottá válik. A feed back viszont csak feltételezett, mert a tömegkommunikáció visszajelző funkciója még nem megoldott. Az interpretáló a dekódolási folyamattal – mely a feed-backből és más külső forrásokból egyaránt adódhat – zárja a kört.
Schramm tömegkommunikációs modellje
Schramm a fenti modellt az emberi életre alkalmazta, mivel számára a kommunikáció alapvető társadalmi folyamatként értelmezendő.[1]