„..Képzeld el – mondja Szókratész Glaukonnak –,
hogy az emberek egy barlangszerű föld alatti lakóhelyen - melynek a világosság felé nyíló s a barlang egész szélességében elhúzódó bejárata van - gyermekkoruktól fogva lábukon és nyakukon meg vannak kötözve, úgyhogy egy helyben kell maradniuk, s csak előrenézhetnek, fejüket a kötelékek miatt nem forgathatják; hátuk mögött felülről és messziről egy tűz fénye világít, a tűz és a lekötözött emberek között pedig fent egy út húzódik, melynek mentén alacsony fal van építve, mint ahogy a bábjátékosok előtt a közönség felé emelvény szokott állni, amely fölött a bábjaikat mutogatják.
…
Képzeld el most, milyen volna a bilincsekből való felszabadulásuk, s az értelmetlenségből való meggyógyulásuk! Ugye természetszerűleg valahogy így történne a dolog: ha valamelyiküket feloldanák, s kényszerítenék, hogy hirtelen álljon fel, forgassa körül a nyakát, járjon, és nézzen fel a tűz felé; s ha mind e mozdulatok közben fájdalmat érezne, s a ragyogó fény miatt nem volna képes ránézni azokra a tárgyakra, amelyeknek az árnyékát azelőtt látta: mit gondolsz, mit felelne az ilyen ember, ha valaki azt mondaná neki, hogy előbb csak üres semmiségeket látott, most azonban, mivel a létezőhöz közelebb van, s a nagyobb mértékben létező dolgok felé van fordulva, sokkal helyesebben lát; s ha az úton elhaladó tárgyakra mutatva rákényszerítené, hogy feleljen a kérdésére: mi az? Nem gondolod-e, hogy zavarban lenne, és azt hinné, hogy az előbb látott dolgok sokkal igazabbak voltak, mint amelyeket most mutatnak neki?
(Platón barlang-hasonlata, némileg rövidítve)[1]
|
Meddig merészkedhetünk Platón barlangjába?
|
Vajon meddig merészkedhetünk be Platón barlangjába? Szókratész legnevesebb tanítványának a barlanghasonlata szerint az emberek nem látják a valódi dolgokat, csak árnyképeiket, tudásuk téves, ideavilág az érzéki megismerés számára megragadhatatlan. A platóni ideavilágnak – melyben az érzéki megismerés megragadhatatlan – jellemzőjén túl van egy egyre inkább szimbolikus jelentése a hasonlatnak.
Ez a barlangbéli idea (egyféle leképzett, látszólagos) világ, melyben „az emberiség javíthatatlanul ott lődörög…”[...][2], valójában nem egy medializált világ, melynek rabjai lévén sokkal igazibbnak tűnnek a dolgok, mint a természeti, megtapasztalt világban?
Hol kezdődik a kommunikáció és meddig tart? Az elmélkedés monologisztikus jelenségétől közvetlen érzéki megismerésen át, az elvont ideákon keresztül akár a virtuális világig terjedhet? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Mi a kapcsolata a megismeréshez vezető utakkal, a bennünk lezajló élményekkel, a másokhoz fűződő kapcsolataink értelmezésében? Egyfajta adalék a kommunikáció elméletéhez.
[1] Platón összes művei. 2. kötet. Európa, Budapest, 1984. p. 355-460.
[2] Sontag, Susan: A fényképezésről. Platón barlangjában. Európa Könyvkiadó, Modern Könyvtár, Budapest, 1977. p. 9.